A XX. századi magyar-lengyel kapcsolatok alakulásában kétirányú mozgás volt tapasztalható. A század első felét kitöltő, nemzetek létét fenyegető háborúk idején lengyel emigránsok érkeztek Magyarországra és találtak ideiglenes menedéket a Duna mentén. A század második felében a két nemzet fiai, lányai már nagy élvezettel ízlelgették egymás országainak sajátos ételeit, italait, barangoltak a Visztula és a Duna folyók mentén elterülő csodaszép tájakon.
Az újjáépült, a modern fejlődés útjára lépett Lengyelország a kelet-közép európai országok közül elsőként vezette be és honosította meg az eljövendő modern kor tudományágának, a kibernetikának, mai elnevezésében az informatikának az oktatását és gyakorlati alkalmazását. 1972-től kezdődően a Honvédelmi Minisztérium alapos válogatás után HM ösztöndíjas magyar hallgatókat irányított a lengyel műszaki tudományok fellegvárába, a Varsói Katonai Műszaki Akadémiára egy éves nyelvi, és az azt követő öt éves mérnök magiszteri képzésre. A képzés sikerének kulcspontja a lengyel nyelv tökéletes elsajátítása volt.
Az első magyar csoport nyelvi felkészítése Magyarországon történt Varsányi István és Janusz Banczerowski ELTE polonisztikai oktatók vezetésével. A Varsói Akadémia Kibernetikai Tanszék első évfolyamának magyar hallgatói emberfeletti erőfeszítéseket igénylő feladattal találták szemben magukat. Ők egy középfokú, lengyel társalgási nyelvismeret birtokában ültek be az Akadémia minőségi, egyetemi oktatási nyelvezetet igénylő padjaiba. A kezdeti kudarcok azonnali cselekvést követeltek, az Akadémia vezetése úgy döntött, a szakmai oktatás mellett kiegészítésre szorul a magyar hallgatók lengyel nyelvtudása is. Felkérték Litwińska Mária lengyel anyanyelvű orosz nyelvtanárt, vegye át a magyar hallgatók lengyel nyelvi képzését. A negyvenes éveiben járó törékeny hölgy fizikumát meghazudtoló energiával, hihetetlen odaadással látott hozzá a kezdetben képtelenségnek látszó feladat megvalósításához. Az Akadémián nem álltak rendelkezésre magyar anyanyelvűek számára készült nyelvkönyvek, így egy korábbi, indonéz hallgatók számára összeállított segédlet szolgált az oktatás alapjául. A napi akadémiai óraszámon felül a délutáni, esti órákban vezette Pani Litwińska a nyelvi foglalkozásokat. Ezek ugyanis nem nyelvórák voltak, hanem nyelvelsajátító foglalkozások, ahol a szókincs bővítése mellett a lengyel történelem, irodalom, a lengyel életforma megismerése, életközeli szemléltetése, aktív elsajátítása folyt. Az 1972-ben indult csoportból az első akadémiai év után három hallgató döntött a tanulmányok megszakítása mellett. Az okok között a nyelvi nehézségek, az idegen országban való beilleszkedés, az elégtelen tanulmányi eredmények szerepeltek.
A korabeli hivatalos felfogás szerint a 30%-os "lemorzsolódás" súlyos hibák elkövetésére utalt mind a kiválasztás, mind a felkészítés terén. 1974-ben már a magyar katonai felsőfokú tanintézetekbe jelentkezők közül válogatták ki a Varsói Katonai Műszaki Akadémiára kiküldött hallgatókat, a kiválasztottak nyelvi képzése Budapesten kezdődött meg Janusz Banczerowski professzor vezetésével. Négy hetes alapozó időszak után utazott ki a mára már legendássá vált V-74 csoport Varsóba, ahol Dyrda alezredes úr nevelőtiszt és a Kibernetikai Tanszék második évfolyamon tanuló V-72 magyar csoport tagjai segítették a kezdeti beilleszkedésüket. Hogy miért is vált ez a csoport legendássá? Ők 14-en érkeztek az egy éves nyelvi előkészítő tanfolyamra és mindnyájan sikeres nyelvvizsgát tettek. Ezt követően mind a 14 fő az előírt időszakban tette le a 9 tanulmányi szemeszter során előírt vizsgákat és a 10. szemeszter végén sikeres államvizsgát tettek, és így váltak a kibernetikai mérnök magiszteri diploma méltó birtokosaivá.
A csoport példa nélkül álló sikerességének kulcsa magában a csoport tagjaiban, kisrészt a csoport parancsnokának személyében, és döntő részben a nyelvi felkészítést irányító Pani Litwińska nyelvész professzor asszony áldozatos munkájában keresendő. A megérkezést követő harmadik napon az Akadémia könyvtárának egyik eldugott olvasótermében került sor Pani Litwińska bemutatkozására. A vékony alkatú, őszülő hölgy pajkosan mosolygó, pillanatok alatt komolyra váltó, átható kék szemeivel végigmérte a csoport tagjait, majd a dohányzástól rekedtes, mégis erőteljes hangján hozzákezdett a magyar hallgatók Pánokká formálásához. A bemutatkozás, köszönés kifejezéseinek mindenki általi megismételtetése után szünet következett, és akkor kezdődött az igazi Pánná nevelés. Irányításával levonultak a könyvtár földszintjén található kicsiny büfébe, ahová éppen akkor hozták az illatos, friss süteményt. A könyvtár dolgozói, ápolt, jólöltözött, csinos fiatal és érett hölgyek mosolyogva figyelték amint Pani Litwińska odaállt az eladópult elé, és sorban minden magyar hallgató tea-sütemény rendelését tanári eréllyel "előadatta". Ezek voltak a lengyel nyelven elkövetett első próbálkozások, melyeket aztán követett a társasági élet, a tanulmányok nyelvezetének kínkeserves elsajátítása.
Oly szép volt az egész, mint a mesében.
A meseszerű kezdetet aztán követte az egyáltalán nem mesés folytatás.
Csodálatos, és iszonyatosan nehéz időszakok váltogatták egymást.
A hetvenes évek lengyel aranykora véget ért. Következtek a társadalmi elégedetlenségi megmozdulások, a "Solidarność" időszaka, majd a "stan wojenny", a szükségállapot dermesztő évei. És eljött az európai kettéosztottság megszűnésének korszaka is, az európai nemzetek egymásra találásának időszaka, a határok lebontásának ideje.
Ma már nem tanulnak magyar hallgatók a WAT-on. A két generációt átfogó időszak résztvevői a letisztult emlékek birtokában megkísérlik a magasztos lehetetlent, a régi iskola és az egykori társak feltalálását, az elszakadt emberi, baráti szálak újbóli összecsomózását.
Szöveg: Szabó Péter (V-74)